Nem csak a Csepelen múlt… egy pontot hoztak el Andráshidáról

 

csepel-szurkolok.jpg

www.csepelfc.hu

 

A Csepel FC NB III Nyugati csoportjában szereplő együttese megszerezte idei első pontját, méghozzá Andráshidán, ahonnan eddig csak három együttes távozott pontokkal. Akár mindhárom pontot is Csepelre hozhatták volna, de…

Tekintve, hogy a Tatabánya ismételten nem játszott, a szigetországiak visszakerültek a tabella 12. helyére.

 

A Csepel FC a Lőrincz P. – Fisli A. (Horváth Á. ’88), Hesz O., Szabó Á, (Somodi Á. ’46), Simon K., Durso G., Haraszkó S., Teplán J., Korozmán N., Németh G. (Borgulya I. ’85), Tóth Cs. összeállításban lépett pályára Andráshidán. Egy hónapos kihagyás után tehát visszatért eltiltásából Haraszkó Sándor, aki eltiltás miatt nem állhatott eddig csepeliek rendelkezésére. Információink szerint a találkozó jobbára mezőnyjátékot hozott néhány komolyabb helyzettel, ám a lefújás előtt a vendégeknek alkalma lett volna megszerezni a győztes találatot is, de gólhelyzetben lévő csatárukat meglehetősen véleményes körülmények között választották el a labdától és a játékvezető sípja néma maradt…

Gabala Krisztián szakmai vezető: – Ez úton szeretnék elnézést kérni a játékvezetői hármastól, hogy a találkozó után nem köszöntem meg ténykedésüket. Nem véletlen… Féltem, hogy eltiltana a szövetség. Egy komoly sportember a következőket mondta a meccset követően: “Szerintem a játékvezető nem mert belenyúlni a mérkőzésbe” Véleményem szerint pedig így nyúlt bele. Persze nézőpont kérdése minden, csak a következmény nem egyértelmű, ami kihatással van a jövőre, s ezt végre meg kellene értenie mindenkinek.

Jók: Lőrincz P.

www.csepelfc.hu

 

 

 

Beharangozó

/Kattints!/

Eredmények

/Kattints!/