NAGYATÁDI FC – BICSKEI TC 1-2

Forrás és fotók: https://2060.blog.hu/


117444701_624326071541441_5924439322893702836_n.jpg

Mindkét csapat vereséggel zárta a nyitófordulót, az NB III-ba felkérés útján feljutó Nagyatád a szomszédvár Nagykanizsa ellen (1-2), a Bicskei TC pedig a szintén közeli Tatabánya otthonában betlizett (0-2). Mindkét gárdának égető szüksége volt a 3 pontra a rekkenő hőségben lejátszott NB III-as bajnokin, amelyre a Bicske Tigers szurkolói csoport legaktívabb tagjai is elkísérték a közel 230 km-es távolságba kedvenceiket.  

Kubicsek Máté (partjelzői Vörös Dániel és Jakab Bálint voltak) sípszavára bő félház előtt kezdődött a mérkőzés. Dragan Vukmir ezúttal a Szűcs 7 – Mlinárcsik 6, Sötét 6, Horváth 7, Madarász 6 – Dencinger 6, Varga Zs. 5 – Farkas 5, Kürti 6, Peinlich 6 – Varga 6 összetételű kezdőnek szavazott bizalmat, míg csereként Török 5 (67.p. Peinlich helyett), Valentics 0 (78.p. Varga Z. helyett) és Radó 0 (84.p. Kürti helyett) kapott lehetőséget. Az 1. percben Párkányi jobboldali beadását Nikolic fejelte kapura, Szűcs bravúrral védett. A 15. percben Kürti került lövőhelyzetbe, de csak szöglettel folytatódott a játék. A 24. percben Párkányi 28 méteres szabadrúgása szállt mellé. 5 perccel később Varga Zs-t bántották a kaputól 25 méterre, a szabadrúgást Kürti mellé-fölé lőtte. A 35. percben Peinlich ellen szabálytalankodtak, a megítélt szabadrúgást Varga Zs. lőtte be, de középen mindenki elvétette. A 39. percben Peinlich baloldali beadását Varga Z. lekezelte, lőtt, a kapus kiütötte Kürti elé, aki 7 méterről a kapu bal oldalába bombázott (0-1). A 43. percben Horváth P. 20 méteres lövését védte Szűcs. A 45. percben Madarásztól Peinlich kapta a labdát, lövése azonban fölé szállt. 

A 47. percben máris beteljesedett a bicskei szurkolók óhaja (miszerint gyors góllal kellene kezdeni a II. játékrészt), Peinlich remek labdával ugratta ki Varga Z-t, aki a kiinduló kapus felett 17 méterről a kapuba emelt (0-2). Az 53. percben a hazaiak baloldali beadását Sághy kapta, nagy helyzetben leadott lövését Szűcs lábbal mentette. 3 perccel később Párkányi adott be, Vodicska hatalmas helyzetben a kapu fölé bombázott. A 61. percben Párkányi ívelt szabadrúgást a kapu tetejére. A 64. percben Peinlich a tizenhatos sarkáról eresztett meg lövésszerű beadást, a hazaiak kapusa szögletre mentett. A 67. percben Peinlich ezúttal Madarászt indította, akinek beadása szögletre pattant. Egy perc múlva Török beadása után Varga Z. Farkashoz továbbított, ő azonban elvétette az ígéretes lehetőséget. A 74. percben Párkányi jobboldali szögletét Dekanics 8 méterről fejelte a kapu bal felső sarkába (1-2). A 77. percben Sághy kapott labdát, de ziccerben csúnyán a kapu fölé lőtt.

Két perc múlva a kifutó Szűcs Fésűshöz fejelte a játékszert, aki nem élt a hirtelen jött lehetőséggel. A 82. percben Török szép csel utáni beadásáról lemaradtak a bicskei támadók. A 87. percben a kiugró Valentics elől mentett Czebei kifutva. Közel 4 perces hosszabbítás után vetett véget a mérkőzésnek a kimondottan jól bíráskodó Kubicsek. Igazság szerint a BTC “agyon nyert” mérkőzésen hozta fel ellenfelét, amelynek már nem maradt elég ereje az egyenlítésre. A nagyatádi támadójáték sokszor akadozott, míg a vendégek jó helyzetkihasználásuk mellett a második félidőben közel félórán át lefutballozták ellenfelüket, s ezzel mindeképpen rászolgáltak első sikerükre, amelyet közösen ünnepeltek szurkolóikkal. Pihenésre nem sok idő van, mert szerdán 17.30 órakor VLS Veszprém-Bicskei TC bajnoki következik, majd vasárnap egy klasszikus, Puskás AFC II elleni derbi. (tudósított: Venczel József és Komjáthy Péter)

117315153_758130698330255_5692667820641714182_n.jpg

Be the first to comment

Leave a Reply