MOL MAGYAR KUPA. A Kisvárdát fogadja a Kecskemét

Forrás és fotók: https://www.kecskemetite.hu/


NBI-es csapat érkezik szerdán a Széktói Stadionba, hiszen 13:00-ás kezdéssel a Kisvárda Master Good lesz a KTE HUFBAU ellenfele. A két osztálynyi különbség vendég sikert ígér, de Gombos Zsolt ezzel együtt bízik benne, hogy egy jó eredményt ér el csapata, mely sok mindent magába foglalhat.

A Kisvárda két éve tagja az NBI-es mezőnynek, mindkét szezonban sikerrel tartotta meg tagságát a legjobbak közt. Az idei szezonnak már Supka Attila irányításával futottak neki, aki tudja milyen érzés egyébként Magyar Kupát nyerni, hiszen a Honvéd vezetőedzőjeként ezt már átélhette korábban. A Kisvárda bár két vereséggel kezdte a szezont, utána három siker következett, az FTC elleni vereség után legutóbb az MTK-val ikszeltek, amivel az ötödikek jelenleg az NBI-es tabellán. A MOL Magyar Kupában igazi erődemonstrációt tartottak az előző körben, Kecskéden 10-0-ra tudtak nyerni.

Forma az utolsó 5 meccs alapján: Gy-Gy-Gy-V-D

A KTE HUFBAU nincs jó passzban, hiszen a Dabas elleni rangadó megnyerése után sok pontot hullajtott el a csapat, azóta négy bajnokiból csak egyet tudtunk megnyerni. A kupában az első kört sikerrel vettük, de Gombos Zsolt már akkor is előre vetítette, hogy alapvetően a bajnokság élvezi a prioritást, ez most sem változott. Sérülés miatt sajnos egyébként is több hiányzója lesz csapatunknak, így garantáltan lehetőséget kapnak majd fiatalok is.

Forma az utolsó 5 meccs alapján: Gy-V-D-Gy-D

Így várják a mérkőzést a vezetőedzők:

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Ha az esélyeket nézzük, akkor a Kisvárda az esélyesebb, hiszen egy rendkívül erős NBI-es csapatról beszélünk. A bajnokságban is jól szerepelnek, tudomásom szerint a kupában is vannak céljaik, ehhez nekik ellenünk kötelező a győzelem, ezért is térképeztek fel minket már korábban. Remélem, hogy akármilyen összeállításban is lépünk pályára, mindent el fognak követni a játékosok, hogy jó eredményt érjünk. A jó eredmény ebben a párosításban nagyon sok mindent jelenthet, hiszen két osztály a különbség a csapatok közt. Meglátjuk, mi sül ki ebből. Szeretném azért azt is hangsúlyozni, hogy most az elsődleges az lenne számunkra, hogy a bajnokságban kiegyenesedjünk, illetve a céljaink elérésének érdekében a maradék hat fordulóban minél több pontot szerezzünk. Most is hiszünk benne, illetve most is azért dolgozunk, hogy a csoport első helyén teleljünk. Nem lesz egyszerű, riválisokkal is találkozunk, már a Taksony elleni hétvégi bajnoki sem lesz könnyű, ezt is szem előtt kell tartanunk.

Supka Attila (Kisvárda Master Good): Ilyen eseteken a papírforma sokszor nem működik, előfordult már, hogy az alacsonyabb osztályú csapat is eredményes tudott lenni. Bízunk benne, hogy a felkészülésünk úgy sikerült, hogy eredményesek lehetünk a Kecskemét ellen, ami a továbbjutást jelenti. Tisztában vagyunk a Kecskemét erejével, tudjuk, hogy sok olyan futballistájuk van, akik egyénileg is képesek meglepetést okozni. Bízom benne, hogy a saját játékunkat tudjuk játszani, és amennyiben az megfelelő lesz, akkor ahogy az NBI-ben, úgy itt is eredményesen tudunk szerepelni. Szeretnénk minél tovább talpon maradni a kupában, sokat beszélgettünk a játékosokkal erről, meglátjuk ez mire lesz elég. Háromszor lehettem ott a kupadöntőben, egyszer meg is nyerhettem a csapatommal, láttunk már olyat, hogy olyan klub jutott el a döntőig, melyre nem számítottak.

Szurkolói információk:

Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy a Magyar Közlöny 229. száma szerint 2020.10.23-tól a szabadtéri sportrendezvényeken is kötelező a maszkhasználat! A szabályok betartása mindannyiunk közös érdeke, hiszen az egészség az első, emellett büntetést vonhat maga után a kormányrendelet be nem tartása. Klubunk már hetek óta erősen ajánlja a maszk viselését a lelátókon, de ez mostantól kötelező lesz, ahogy a csarnoksportágak esetében azt már korábban bevezették. Szurkolóink számára emellett továbbra is azt ajánljuk, használják ki a Széktói Stadion lehetőségeit, tartsunk egymástól kellő távolságot a lelátón, a mosdókban és a büféknél is. 

Jelen járványügyi helyzetben klubunk azt a döntés hozta, hogy a kecskeméti és megyei utánpótlás egyesületek labdarúgói, illetve a labdaszedők szülei a 2-es kapu felől léphetnek csak be a stadionba. A 2-es kapu oldalán igény esetén egy külön szektort is biztosítunk a 65 éven felüli korosztálynak, ez az L-szektor lesz.

A vendég drukkerek szintén a 2-es kapun keresztül léphetnek be a stadionba, ahol kizárólag a számukra kijelölt N-szektort foglalhatják el.

A büfék mindkét oldalon üzemelnek!

Bár mindig öröm, ha minél többen vagyunk a stadionban, fontos egymás egészségének megóvása, így aki betegség jeleit érzi magán, ezúttal inkább pihenje azt ki, és buzdítsa otthonról a csapatokat!

A belépők most is egységesen 500 forintba fognak kerülni, a 14 éven aluliaknak ingyenes a belépés, a bérletek érvényesek a kupameccsre is. A pénztárak egy órával a kezdés előtt nyitnak. 

Szerző: Nyitray András

Be the first to comment

Leave a Reply