Mészáros Ferenc lett a Sajóbábony vezetőedzője, Szabados Tamás a szakmai igazgató, Vígh Ferenc pedig a háttérből segíti a munkát


A Sajóbábony VSE közleménye: “12 fordulóval a bajnokság vége előtt egyesületünk vezetősége úgy határozott mindent megtesz annak érdekében, hogy felnőtt labdarúgó csapatunk jövőre is harmadosztályban szerepelhessen. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint az a tény, hogy Mészáros Ferenccel (középen) aki PRO licenszes szakember és korábban többszörös magyar válogatott játékos volt, mint vezetőedzővel, Szabados Tamással (kép jobb oldalán) pedig szakmai igazgatóként egyeztek meg. Bízva abban, hogy velük karöltve elérjük a kitűzött célt a bent maradást. Korábbi vezetőedzőnk kapcsolatainak köszönhetően került klubunk alkalmazásába a fent említett két szakember. Vígh Ferenc a háttérből segíti kollégáit, valamint az utánpótlás csapatok koordinálásában és zökkenőmentes működésében tevékenykedik majd a bajnokság befejezéséig. Az új szakembereknek sok sikert és eredményes munkát kívánunk!”

Be the first to comment

Leave a Reply