KTE HUFBAU – Kiskőrösi LC 6-0 (felkészülési mérkőzés)

Forrás: https://www.kecskemetite.hu/


A KTE HUFBAU ezen a héten két edzőmeccset is játszik, az elsőre szerda este került sor a Széktói Stadion műfüves pályáján. Ellenfelünk a megye I-es bajnokság éllovasa, a Kiskőrösi LC volt.

Gombos Zsolt ezen a héten már 60 perces terhelést igyekszik adni mindenkinek, ezúttal ezt egy vegyes, főleg fiatalokból álló kezdő tizenegy kapta meg. A mérkőzés így is rögtön kecskeméti fölényt hozott, ami gyorsan góllá is érett, a 8. percben Bodor talált be, miután Ludasi szabadrúgását Szalai Gábor húzta vissza elé (1-0). A folytatásban csendben csordogált a találkozó, a Kiskőrös gyakorlatilag veszélytelen volt kapunkra, ugyanis a labda jobbára a kecskeméti lábakon járt körbe. A mezőnyjátékot egy Szalai Gábor fejes, illetve egy szépségdíjas Hatvani átlövés törte meg, de előbbi célt tévesztett, utóbbi pedig a kapufát zörgette meg. A félidő végéhez közelítve Ludasi is ziccerbe került, de a kapus hárítani tudott. Második gólunk így is megszületett a szünet előtt, Szalai Józsefet buktatták a tizenhatoson belül a 45. percben, a büntetőt aztán Ludasi értékesítette is (2-0).

A második félidőben nem változott a játék a képe, rögtön a fordulás után Kotroczó tesztelte Ámann kapust, majd nem sokkal később Bodor átlövése szállt fölé. A 60. percben Gombos Zsolt sort cserélt, ekkor érkezett úgymond az alapcsapat, és ezzel az olló is kinyílt a csapatok között. A 70. percben gyakorlatilag egyérintővel építettünk fel egy támadást, amit nem tudott lekövetni a kiskőrösi védelem, a végén Nagy Istvánnak már csak a kapuba kellett passzolnia (3-0). Az utolsó tíz percben aztán annyi gólt lőttünk, mint addig az egész mérkőzésen. A 83. percben Vágó átlövése talált utat a kapuba (4-0), majd két perccel később Tóth bólintott a hálóba egy szögletet követően (5-0). A végeredményt Károly állította be közvetlenül a lefújás előtt, amikor Tóth jobbról érkező beadását csúsztatta a rövid sarokba (6-0).

A KTE HUFBAU szombaton 10:00-kor az Érdi VSE vendége lesz.

KTE HUFBAU – Kiskőrösi LC 6-0 (2-0)

Felkészülési mérkőzés

KTE: Lékai (Mészáros 46.) – Barkóczi (Puskás G. 60.), Asztalos (Gál 60.), Szalai G. (Koszó 60.), Kotroczó (Grünvald 60.) – Hatvani (Vágó (60.), Ludasi (Károly 60.), Bodor (Nagy I. 60.) – Nagy L. (Tóth 60.), Szalai J. (Constantinescu 60.), Faragó (Jakab 60.).

Gól: Bodor (8.), Ludasi (45.), Nagy I. (70.), Vágó (83.), Tóth (85.), Károly (90.)

Gombos Zsolt: Ez az időszak szól a csúcsterhelésről, úgyhogy arra kértem a srácokat, hogy mindenki tegye oda magát, hozza ki magából a maximumot. Volt egy 60, illetve egy 30 perces csapatunk ma. Az első etapban kaptak lehetőséget főleg a fiatalok, akik jól szerepeltek, elégedett vagyok velük. A másodikban jött úgymond az alapcsapat, ez érezhető is volt, ebben a 30 percben rúgtak négy gólt. Jó terhelés volt a mai mindenkinek, jó ellenféllel szemben. Vannak jó játékosaik, van elképzelésük a futballról, ezúton kívánom, hogy érjék el céljaikat!

Szerző: Nyitray András

Be the first to comment

Leave a Reply