KTE HUFBAU – Iváncsa KSE 1-0 (0-0). Őszi első a Kecskemét

Forrás: https://www.kecskemetite.hu/


A KTE HUFBAU a bajnokság 19. fordulójában a harmadik helyen álló Iváncsa KSE-t fogadta. Az ősz egyik legnagyobb rangadóján egészen a hajráig gyűrték eredménytelenül egymást a csapatok, akkor azonban jött a hazai gól, ami három pontot ért.

Már az első percekben látszott, hogy két jól felkészült csapat találkozik, ezzel együtt azért kisebb helyzetek azonnal kialakultak. Előbb Cseszneki, majd a másik oldalon Tóth Dániel próbálkozott, ezután a 7. percben Madarász vette célba a jobb alsót, de nem talált kaput. Az egyenlő erők küzdelme főleg átlövéseket hozott, de Pantelisz és Tóth Zoltán sem tudott igazán komoly galibát okozni próbálkozásával. A meccs ebben a mederben csordogált végig az első félidőben, a heroikus mezőnyharcot időnként megtörte egy-egy lövés, de ezek kevés veszélyt hordoztak magukban. A félidő végén aztán mindkét oldalon kialakult egy-egy nagyobb sansz, a 38. percben Károly lőhetett 16-ról, de kicsit pontatlan volt a lekészítés, így nem talált kaput, majd a 42. percben Domokos löketét kapta ki a bal felsőből Mészáros.

A második félidőre az Iváncsa jött ki jobb passzban, hiába nyúlt bele Gombos Zsolt rögtön két cserével is a meccsbe. A 52. percben hatalmas szerencsénk volt, egy jobbról belőtt labdát Tóth Zoltán rúgott fölé az ötösről. A 61. percben egy pillanatig örülhettek is a vendégek, miután egy pontrúgás után a kapunkba került a labda, de les miatt ezt a gólt nem adták meg. Az utolsó félórába úgy mentek bele a felek, hogy villogtak a sárga lapok itt is, ott is, ezzel együtt nem volt durva meccs, inkább a küzdőszellemből és a nagy akarásból fakadtak ezek. A 70. percben a felsőléc hangja törte meg a meccset, Domokos lecsúszó beadása csattant rajta, amire a 78. percben egy Ludasi átlövéssel válaszoltunk, de ez fölé szállt. Az utolsó tíz percben még újabb cserékkel próbálkozott Gombos Zsolt, ami az akarattal kiegészülve sikert ért: a 90. percben Ludasi csúsztatott meg egy szögletet, amit a hosszú érkező Gál közelről a kapuba passzolt (1-0).

KTE HUFBAU – Iváncsa KSE 1-0 (0-0)

NBIII. közép csoport, 19. forduló

KTE: Mészáros – Puskás G., Gál, Vágó, Grünvald – Ludasi, Szalai G. (Asztalos 86.) – Tóth D., Károly (Puskás Z. 84.), Pantelisz (Jakab 46.) – Constantinescu (Lukács 46.).

IKSE: Ordasi – Balogh, Tóth Z. (Vallejos 82.), Varga, Fekecs, Szellák (Gera 65.), Aradi, Cseszneki, Pribék, Madarász, Domokos.

Gól: Gál (90.)

Sárga lap: Károly, Szalai G., Puskás G. ill. Madarász, Vallejos

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Röviden összefoglalva biztosan furán fog hangzani, amit mondok. A srácoktól azt kértem, hogy küzdjünk ma úgy, mint az oroszlánok, erre nem is lehet panaszom, de sajnos sokszor úgyis játszottunk. Sok hiba csúszott be, akár taktikai, akár technikai, sokszor hoztunk rossz döntéseket. A második félidőben volt megint egy olyan időszak, ami Kozármislenyben is, de ez most tovább tartott, fordulás után az Iváncsa át tudta venni az irányítást, ehhez mi nem szoktunk hozzá eddig. Az eredmény tükrében viszont azt mondhatom, hogy jól alkalmazkodtunk, nem kaptunk gólt, majd a legjobbkor meg tudtuk szerezni a győztes találatot. Természetesen nagyon örülünk ennek sikernek, de már ilyenkor mindig a következő feladat jár a fejemben, pláne most, amikor egy nagyon jó Fradi jön majd. Megint kiesett sajnos két emberünk, ezért nem felhőtlen az örömöm, de ez majd változik, illetve ez megint jó bizonyítási lehetőség lesz más játékosoknak.

Domján Attila (Iváncsa KSE): Szomorú nem vagyok, mert jól játszottunk. Szerintem minimum a döntetlenre rászolgáltunk volna, a helyzetek alapján közelebb is álltunk a győzelemhez. Csalódott azért lehetek, mert ez nem sikerült. Jól feltérképezte egymást a két csapat, nem volt könnyű egyik félnek sem átjátszania a másikat. Nagyon sokszor ilyenkor egy pontrúgás tud dönteni, ezt a játékosok is tudják, sokat is beszélünk róla. Fájó persze, hogy ezt most mi kaptuk a 90. percben.

Nagyon fontos sikerünkkel féltávnál az első helyről fordulunk, de az év még nem ért véget, november 29-én (vasárnap) egy újabb rangadó vár ránk, akkor az FTC II. lesz a vendégünk a Széktói Stadionban.

Szerző: Nyitray András

Be the first to comment

Leave a Reply