Közleményt adott ki az Ózdi KSC!


Kedves Sportbarátok, Sportot szerető emberek, ÓKSC szurkolók!!
Szeretnélek tájékoztatni Önöket/benneteket arról, hogy mi is történt valójában az Ózdi Városi Stadionban található centerpálya-és az azt körülvevő lelátó felújításával kapcsolatban.


-2017/2018-as TAO (Sportfejlesztési program) beadásában szerepelt a centerpálya lelátójának felújítása. Ezt a Magyar Labdarúgó Szövetség hatósági jogkörében eljárva nem támogatta, tehát erre soha nem kaptunk támogatást!
-A 2018/2019-es Sportfejlesztési TAO program keretében féléves halasztást követően, módosítottuk a műszaki tartalmat, melyben célul egy NBIII-as mérkőzésekre alkalmas pálya (1. edzőpálya) kialakítását terveztük, mobil lelátóval és megfelelő öltözőépülettel. Ehhez 2019.02.08-án kértük az Önkormányzat mint tulajdonos hozzájárulását. Ebben az időpontban is minden törvényi és MLSZ szabályzati feltételeknek megfelelt a Club, az érvényes és engedélyezhető TAO pályázathoz. Ózd Város Önkormányzata ennek ellenére, sem a szakbizottságok, sem a képviselő testület elé nem terjesztette be.
-Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a pályázat önrész tartalmát Önmagára vállalta a ÓKSC (mint azt tette a 2017/2018-as pályázatnál is) és az Önkormányzatnak semmilyen anyagi terhet nem jelentett volna.
-Az ÓKSC az elmúlt két évben, minden tőle telhetőt megtett annak érdekében (sportszakmai és infrastruktúrális szempontból), hogy az NBIII szintű labdarúgócsapattal és stadionnal rendelkezzen. Ezzel szemben Ózd Város Önkormányzata folyamatosan akadályozta a Clubot ezen célok elérésében (csökkenő éves önkormányzati támogatás és a városnak anyagi terhet nem jelentő pályázatok ellehetetlenítése). Labdarúgó csapatunk NBIII-as tagságának megszerzése követő héten tájékoztattuk és kértük az ÓSEK-on keresztül Ózd Város Önkormányzatát, hogy biztosítsa az MLSZ által előírt infrastrukturális feltételeket az itthoni mérkőzések megrendezéséhez az Ózd Városi Stadionban
-Annak ellenére, hogy tájékoztatva volt az Önkormányzat arról, hogy nem kapott pénzt lelátó felújításra az ÓKSC, illetve a későbbiekben pont Ózd Város Önkormányzata nem járult hozzá – a számára anyagi teherrel nem járó – beruházásokhoz, a Tisztelt Polgármester Úr tájékozatlanságáról tanúbizonyságot téve, a Clubra próbálta hárítani a lelátó felújítás terhét (4 kép).
Az ÓKSC vezetése számára a fentiekből tisztán kiderült, hogy Ózd Város Önkormányzata – az elmúlt 15 évben és az elkövetkezendő időszakban sem kívánja Ózd Város labdarúgó Stadionját rendeltetésszerű használatra alkalmassá tenni, ezáltal elüldözni a professzionális sport lehetőségét Ózd városában és megvonni több 100 esetleg 1000 ember, család szórakozási-és kikapcsolódási lehetőségét!
Tisztelettel köszönjük figyelmüket, és a későbbiekben további dokumentumok bemutatásával állunk rendelkezésükre.
ÓKSC vezetése

Be the first to comment

Leave a Reply