Komárom VSE – Credobus Mosonmagyaróvár 0-4 (0-2)


Nyolc nap alatt a harmadik bajnokiját játszotta a Credobus Mosonmagyaróvár, amely Komáromba látogatott. Varga László együtteséből Nacsa Péter és Bohner Roland hiányzott. A 33. percben egy jobb oldali akció során Szalka 20 méterről élesen kapura lőtt. A próbálkozást Szabó nagy bravúrral hárította, a kipattanóra azonban Illés eszmélt a leggyorsabban és az üres kapuba helyezett. 0-1. Hét perc múlva Jasarevic húzott el a jobb szélen, és középre adott, ahol Boros érkezett és nagyszerűen fejelt a komáromi hálóba 0-2. A 75. percben Tóth László hozta kihagyhatatlan helyzetbe Szalkát,  aki közelről az üres kapuba passzolt. 0-3. A 80. percben Szalka balösszekötőből cselezte befelé magát, majd a kapust is elfektetve a bal felsőbe lőtt. 0-4. A Credobus Mosonmagyaróvár teljesen megérdemelten győzött, így nyolc nap alatt a harmadik mérkőzését nyerte meg.

A MTE a következő fordulóban a Gyirmót második csapatához látogat.

Komárom VSE – Credobus Mosonmagyaróvár 0-4 (0-2)

Komárom, 200 néző

Vezette: Kovács J. Zoltán

Komárom: Szabó M. – Hajba, Gelencsér (Szántó), Csendes, Böndi (Simigla), Göblyös (Vincze V.), Tóth P. (Szileszki), Csernák, Tóth D., Schiller, Végh T. (Szecsődi). Vezetőedző: Bozsik Péter

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Czingráber, Debreceni, Deák, Jasarevic (Simita), Tóth L. (Tóth M.), D’Urso (Végh B.), Nagy K. (Horváth K.), Illés (Szegő), Szalka, Boros G. Vezetőedző: Varga László

Gsz.: Illés (33.), Boros G. (40.), Szalka (75., 80.)

Bozsik Péter: - Tudtuk, hogy érettebb, dinamikusabb csapat az MTE. Ezt az első félidőben még tudtuk kompenzálni, voltak lehetőségeink, de így is kaptunk két elkerülhető gólt. A második félidőben próbáltunk változtatni a játékunkon, de túlzottan kinyíltunk, így pedig a Mosonmagyaróvár kedvére kontrázhatott.

Varga László: - Nagyon nehéz egy héten vagyunk túl, le a kalappal a játékosok teljesítménye előtt. Boldogok vagyunk, hogy rövid időn belül három mérkőzést is megnyertünk, de nem szabad megelégednünk. A helyén kezeljük a sikert, és dolgozunk tovább, hogy még előrébb lépjünk a tabellán.

Tudósított: Horváth Péter

Be the first to comment

Leave a Reply