Köböl Máté, Kokenszky Norbert és Lukács Raymond is magasabb osztályba igazolt

 

Ismét bebizonyosodott, hogy nyitva a magasabb osztályba vezető út azon játékosok előtt, akik jól teljesítenek az NB3-ban.

 

kobol-mate--2-.jpg– A Rimaszombaton született Köböl Máté tavaly februárban igazolt az STC Salgótarjánhoz, ahol 25 mérkőzésen lépett pályára. Teljesítményére felfigyeltek Mezőkövesden, s két éves szerződést kötött vele az első osztályban szereplő együttes.

 

kokenszky-norbert.jpgKokenszky Norbert a Ferencvárosi TC utánpótlásában pallérozódott. A 22 éves 185 cm magas támadó a most véget ért bajnokságban 30 mérkőzésen 28 gólt szerzett az RKSK színeiben. Őt a szintén elsőosztályú Paks szerződtette, de a folyamatos játéklehetőség miatt kölcsönadta az NB2-es Sopronnak.

„Számomra megtisztelő, hogy a PAKSI FC profi szerződést kínált, ezért dolgoztam az elmúlt években. Mióta a Ferencváros utánpótlás csapatától elkerültem, az volt a célom, hogy a felnőtt futballban minél előrébb  jussak. Több megkeresésem volt, a paksiak terveit, az általuk felvázolt koncepciót éreztem a számomra legmegfelelőbbnek, ezért választottam őket. Szimpatikus volt nagyon, hogy partnerek voltak abban is, hogy én dönthessen el, az NB II-ben hol folytatom kölcsönben. Abszolút szem előtt tartották mi szolgálja legjobban a fejlődésemet” – értékelt Kokenszky Norbert a szerződés aláírása után. 

lukacs-raymond-stc.jpg– Az STC Salgótarján gólfelelőse, a legutóbbi szezonban huszonöt gólig jutó Lukács Raymondot az NB1-ről hajszállal lemaradó Kisvárda igazolta le. Biztosak lehetünk benne, hogy nem csináltak rossz vásárt a 29 éves 184 cm magas támadóval.