Ismét rangadó a Közép csoportban! Kecskeméti TE – FTC II.

Forrás: https://www.kecskemetite.hu/


A KTE HUFBAU az NBIII. 20. fordulójában az FTC II-t fogadja vasárnap a Széktói Stadionban zártkapus bajnokin. A két csapat a nyitányon találkozott legutóbb egymással, akkor a Népligeti Sportcentrumban tartotta a pontokat a Ferencváros 1-0-os sikerével.

A kis Fradi akkor sokakat meglepett, de azóta számtalan sikerrel bizonyították be a zöld-fehér fiatalok, hogy nem egy véletlen bravúrról volt szó. Az NBI-es együttes pályaedzője, Máté Csaba kitűnő munkát végez az NBIII-as stábbal, néhány rutinos játékossal – elsősorban a korábbi válogatott Leandróval, illetve a kapuban Szécsi Gergővel – kiegészülve kimagasló eredménysort produkáltak ősszel, melynek köszönhetően a harmadik helyről várhatják az összecsapást. Az FTC II. csupán kétszer szenvedett vereséget, legutóbbi két meccsüket megnyerték, így kifejezetten pozitív hangulatban várhatják az összecsapást.

A KTE HUFBAU sem panaszkodhat az eredményekre, hiszen Gombos Zsolt együttese zsinórban négy sikernél tart a bajnokságban, ráadásul október eleje óta veretlenek is. Ez különösen nagy bravúr annak tükrében, hogy sok esetben tényleg szinte csapatra való hiányzóval kellett számolni, ez most hatványozottan igaz lesz. Különösen nagy érvágásnak számít Károly Bálint hiányzása, aki ötödik sárga lapja miatt fog pihenni, miután eddig 18 gólból vette ki a részét befejezőként, vagy előkészítőként.

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Tényleg kevesen vagyunk, de most is csak azt tudom mondani, amit egyébként is: akik rendelkezésre állnak, azoknak kell megoldania a feladatot! A legnehezebb meccsünk következik a szezonban, ebben biztos vagyok. Önmagáért beszél a Ferencváros szereplése, nyáron egy nagyon fiatal csapatukat edzőmeccsen még legyőztük, aztán a bajnokságban már voltak változások és ők nyertek. Látszik Máté Csabáék munkája, folyamatosan fejlődnek. Nagyon jó focit játszanak, képzettek, labdabiztosak, játék gyorsaságuk extra, ennek tükrében kell megoldanunk a feladatunkat.

Máté Csaba (FTC II.): Sokak számára vélhetően meglepő volt a nyári sikerünk, de én már akkor is elmondtam, hogy a kecskeméti csapatnak méltán van ambíciója arra, hogy megnyerje a bajnokságot, akár az infrastruktúrára, akár a játékosállományra, akár a szakmai munkára gondolunk. Egyértelmű esélyesei a bajnoki címnek. Mi nagyon örülünk neki, hogy ez a mérkőzés is egy rangadóvá tud válni, sajnáljuk viszont, hogy nem lesznek nézők. Fiatal játékosainknak nagyon jó tapasztalat lett volna egy villanyfényes, sok nézős mérkőzést játszani, de az tényleg pozitívum, hogy a csapat kivívta magának azt, hogy ez a mérkőzés a helyezések alapján is rangadó lehet.

Szurkolói információk: 

A mérkőzés zártkapus! 

Szöveges eseménykövetésünk most sem marad el a KTE Twitter csatornáján.

Szerző: Nyitray András

Be the first to comment

Leave a Reply