Ha a Bicske nyerni tud a Vidi II. ellen, akár a 6. helyre is feljöhet


A https://2060.blog.hu beharangozója:

Kemény vasárnap vár a MOL Fehérvár FC csapataira, hiszen  a II. csapatuk soros ellenfele, a Bicskei TC a múlt hétvégén a bajnokesélyes Pápa otthonából csente el (2-1) a 3 pontot, míg az I. csapathoz látogató Ferencváros csütörtökön Moszkvában aratott bravúrgyőzelmet (1-0 a CSZKA ellen). Az érdekesnek ígérkező vasárnapi futballdélután Bicskén 13.30 órakor kezdődik a BTC-MOL Fehérvár FC II NB III-as bajnokival. 

Vukmir Dragan szakmai igazgató kellemes gondokkal küzd, hiszen sérültjei mindannyian felépültek és Radó Dániel egy meccses eltiltása is lejárt. A mérkőzés esélyese a 8. helyen álló Bicske, amely 9 ponttal előzi meg a kiesés ellen hadakozó székesfehérvári alakulatot. Még nem tudni, ki játszik le az első csapatból, de van rá esély, hogy megnézheti a bicskei publikum a Puskás-díjas Zsóri Dániel játékát is, aki bár góllal segítette csapatát két hete az NB III-ban, a vereségektől eddig nem tudta megmenteni a csapatot. Minden bizonnyal nagy küzdelem, napfényes szép idő és telt ház várható a Kerecsendi Kiss Márton utcai arénában, ahol a játékvezetői triumvirátusban Rózsás Rita partjelző személyében a gyengébbik nem is képviselteti magát ezúttal.

Újdonságként visszatér a bicskei mérkőzésekre a szünetbeli tombolasorsolás, a belépéskor a jeggyel vagy bérlettel érkező szurkolók egyaránt tombolajegyet kapnak, amivel a sorsolást követően a mérkőzés végéig át tudják venni a Bicske Város Önkormányzata által felajánlott 5 üveg pezsgő egyikét.

A szurkolók a 15.15-kor befejeződő NB III-as bajnokiról kényelmesen át tudnak érni a 17.15-ös NB I-es csúcsrangadóra a MOL Aréna Sóstóba, ahol igazi 6 pontos, a bajnoki címet alapjaiban befolyásoló derbi következik. Vesztett pontok tekintetében már egyformán áll a két alakulat, egy meccsel kevesebbet játszva áll 3 pontos hátrányban a Fradi. A vasárnap hajnali óraátállítás vélhetően nem fogja egyik mérkőzés intenzitását sem befolyásolni és az utolsó utónyári hétvégén bizonyára jó futballt fognak látni a szurkolók Bicskén és Székesfehérváron egyaránt.

Be the first to comment

Leave a Reply