Erzsébeti SMTK – Körösladány MSK 1–1

Forrás: https://keleten.hu/


A ladányiak gólszerzője Kisari Tibor Fotó: Kovács-Goda József

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Közép csoportjában élcsapatának számító ESMTK otthonában ért el döntetlen vasárnap a körösladányi együttes. A sárrétiek a 12. forduló keretében lejátszott fővárosi találkozón pontvesztésként élhették meg az 1–1-gyes végeredményt, hiszen lényegesen több lehetőségük volt döntésre vinni a dolgot.

A kezdeti ladányi fölényt a 6. percben Vastag tehette volna emlékezetesebbé, de nagy helyzetben a kapusba lőtt. A folytatásra kiegyenlített lett a játék. A félidő közepén Kovács Dániel szerezhetett volna vezetést a fővárosiaknak, de a 16-oson belülről mellé gurított. Mintegy válaszul Kisari készített le Vastagnak, a lapos lövést azonban bravúrral tolta szögletre a kapus. A 32. percben egy szöglet utáni beadásból fejelhettek tisztán a hazaiak, szerencsére Ivicsevics a helyén volt, a másik oldalon pedig Mácsai veszélyes lövését hatástalanította a kapus. A 39. percben megszerezte a vezetést a Körösladány. Ilyés a jobb oldalon ugratta ki Kisarit, aki betört a 16-oson belülre, majd a kapus mellett helyezett a hálóba, 0–1. A szünet előtt majdnem jött az egyenlítés is, amikor egy felívelést Szántó fejelt Lázár hátára. A támadó ezzel iramodott meg a jobb oldalon, a hosszú felső sarkot vette célba, de a keresztlécet találta el.

A második félidőben a hazaiak próbáltak dominálni, de jó tíz perc után alább hagyott a nyomásuk. Ebben az időszakban Komiszár lövésébe ért bele Vincze, így éppen szögletre ment a labda, majd Kovács cselezte magát tisztára, ám 18 méterről fölé lőtt. A másik kapu előtt az 53. percben Burai tört a 16-oson belülre, ahol buktatták, ám a játékvezető meglepetésre kifelé ítélt szabadrúgást és „megsárgázta” a ladányi játékost. A vendégek a 67. percben is döntésre vihették volna a dolgot, azonban Ilyés egy az egyben a kapusba lőtte a labdát! És ahogy ilyenkor lenni szokott, öt minutával később egyenlített az ESMTK. Egy jobb oldali akciójuk zárult beadással, a hosszún érkező Komiszár pedig a kapuba talált, 1–1. A hazai támadó a végén is főszereplő volt, Szántóval együtt a kiállítás sorsára jutott.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Erzsébeti SMTK–Körösladány MSK 1–1 (0–1)
Budapest, 250 néző
Vezette: Kátai Gábor (Skover Péter, Elek Balázs).
Gólszerző: Komiszár (72.), ill. Kisari (39.). Kiállítva: Komiszár (90.), ill. Szántó (90.).
Jó: Kovács D., Slezák, Menczeles, ill. Kisari, Vincze, Krajcsó, Vastag

ESMTK: Menczeles – Nagy M., Póti, Fehér (Járvás, 46.), Tóbiás – Túri D., Lázár (Horváth L., 59.) – Lipcsei (Dankó, 79.), Slezák, Kovács D. – Komiszár. Vezetőedző: Turi Zoltán.

Körösladány: Ivicsevics – Krajcsó, Szántó, Vincze, Rádai – Ruzsa, Vastag (Knyihár, 78.) – Burai, Zelenyánszki, Kisari (Szabó Á., 84.) – Ilyés. Vezetőedző: Fodor Sándor.

Fodor Sándor: – Nem tudok örülni a megszerzett egy pontnak, mert ha a kialakított és kihagyott lehetőségeinket gólra váltjuk, és a tizenegyest megítéli a játékvezető, akkor egyértelmű győzelmet aratunk és három ponttal gazdagabban jövünk le a pályáról!

Be the first to comment

Leave a Reply