Érdi VSE – HR-Rent Kozármisleny 2–3 (2–2) Felkészülési mérkőzés

Forrás: https://erdivse.hu/


Ismét új felállásban, nagyrészt ötvédős rendszerben játszva szenvedett 3–2-es vereséget az NB III Közép csoportjában szereplő HR-Rent Kozármislenytől az Érdi VSE, amely ezúttal egészségügyi okok miatt nélkülözte vezetőedzőjét, Limperger Zsoltot.

Ahogy az elmúlt hetekben játszott edzőmeccseken, úgy a Kozármisleny elleni negyedik téli felkészülési találkozón is eddig nem látott felállásban lépett pályára az Érdi VSE, melyet a vezetőedző hiányában ezúttal Ebedli Zoltán és Csintalan Csaba asszisztens-edzők irányítottak.

A mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott, s ugyan Kertész Ferencnek is akadt tennivalója, a vezetést az érdiek szerezték meg, amikor Koós Gábor szabadrúgása után a lecsorgót Popov Patrik juttatta a kapuba (1–0).

A hazai előny nem tartott sokáig, hiszen négy perccel később egy tizenegyesből egyenlítettek a Baranya megyeiek.

Az első félidő hajrájában a vendégek védelmi hibája után a tizenhatos előtt szereztek labdát az érdiek, akik Popov második góljával ismét megszerezték a vezetést, de ez az előzőnél is rövidebbnek bizonyult, hiszen két perccel később Csernik Zsombor volt eredményes egy jobboldali centerezés után (2–2).

A második félidő bár kevés helyzetet hozott, amikor eljutottak a csapatok a kapukig, akkor viszont veszélyesek voltak, de amíg az érdiek ezekkel nem tudtak élni, addig a Kozármisleny egy újabb tizenegyest gólra váltva nyerte meg 3–2-re a mérkőzést.

„Az első félidőben enerváltan játszottunk, mentünk az események után, sokszor lassan reagáltunk, de ez a felkészülés utolsó előtti hete, most egy kis frissítésé lesz a főszerep és a jövő héttől meccsritmusban készülünk. Az eredmény edzőmeccsen nem a legfontosabb, pláne, hogy két gólt kaptunk tizenegyesből” – értékelt Ebedli Zoltán, az Érdi VSE asszisztens-edzője.

Az Érdi VSE a február 28-i, ZTE FC II elleni tavaszi idénynyitó előtti utolsó felkészülési mérkőzését február 21-én, vasárnap 12 órától a harmadosztály Keleti csoportjában szereplő Salgótarján BTC vendégeként vívja.

Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE–HR-Rent Kozármisleny 2–3 (2–2)
Érd, műfüves pálya, zárt kapuk mögött.
Érdi VSE: Kertész F. – Fürjes, Honti, Bozsoki, Csiszár, Balogh Á. – Kalmár, Kertész B., Koós – Kollega, Popov
Csereként pályára léptek: Molnár B., Farkas B., Varga T., Sulyok, Fügedi, Földesi
Gól: Popov (18., 38. perc), ill. Kirchner (23. p. – tizenegyesből), Csernik (40. p.), Kozics (68. p. – tizenegyesből)

Be the first to comment

Leave a Reply