Dabas-Gyón FC – Bicskei TC 3-0 (felkészülési mérkőzés)

Forrás: https://2060.blog.hu/


dscf2129.JPGA soron következő előkészületi meccs kedvéért Dabas Gyón “városrészébe” utazott csapatunk szombaton délelőtt. Korábban mindhárom alkalommal Bicskén találkoztak az egymással baráti viszonyban lévő klubok csapatai és két bicskei siker (2-1, 3-1) mellett egyszer döntetlent (1-1) játszottak, így fűtötte a visszavágás vágya is Aczél Zoltán dabas-gyóni vezető edző játékosait. A nyugodt környezetben, fenyveserdő és tavacskák mellett lévő dabas-gyóni műfüves játéktéren a BTC a Szűcs – Szabó, Horváth, Kákonyi, Vékony, Rétyi – Dencinger, Pekowski, Lassú – Kürti, Peinlich összeállításban kezdte a játékot. Több hiányzó volt, különböző okok miatt (betegség, sérülés, fogbántalmak, stb) Tapogatódzó játék után a 17. percben a számára szokatlan poszton kezdő Kákonyi labdavesztése után, a vendéglátók nagy helyzetbe kerültek, de Szűcs remek mozdulattal mentett. Két perccel később újabb védelmi hibát követően ismét Szűcsnek kellett helyt állnia, sikerrel tette. A 20. percben Dencinger szerzett labdát a hazai térfélen, háromszögelés után beadott, de Kürti elől az utolsó pillanatban elfejelték a labdát.

A 23. percben Rétyi fülelte le a játékszert, Peinlichet indította, akinek bal oldali beadása után a mentésbe “belesérült” az egyik hazai védő. A 30. percben Vékony túl egyszerűen, feleslegesen sarokrúgáshoz segítette a hazaiakat, a beívelés után a kipattanó labdát Molnár János 20 méterről a jobb alsó sarokba lőtte (1-0). A 32. percben Lassú ugyan labdát csent el a védőktől, de beadása Peinlich mögé sikeredett. A 38. percben a belső védők újabb rossz váltása miatt Lucz Viktor maga is meglepődött, hogy egyedül maradt a kapussal szemben, de ha már így járt, a kiszolgáltatott helyzetbe kerülő Szűcs mellett 12 méterről a kapu bal oldalába lőtt (2-0).

A II.félidőben a cseréket követően Sötét belső védőként, Lencsés bal oldali futóként, Farkas pedig Kürti helyén, elöl folytatta. Szabó és Kákonyi, valamint Szűcs voltak a lecseréltek, Szabó Bátor később visszaállt Lassú helyére. Egy óra játékidő elteltével a becserélt Kertész kapus a megszerzett labdát elkapkodva, a térfél közepén Gaszner Rolandnak gurította, ő néhány lépés után mintegy 20 méterről a jobb alsóba bombázott (3-0). A 64. percben Dencinger labdát szerzett az ellenfél 16-osa előtt, Farkastól visszakapta, lőtt, de a gyenge kísérlet mellé gurult. A 83. percben Pekowski futott el a jobb oldalon, beadása után Lencsés jobbal, 20 méterről jócskán fölé durrantott. Nem lehet összehasonlítani a mutatott szombati produkciót a szerdaival, még úgy sem, hogy korábban a két ellenfél között osztálykülönbség volt. Sok-sok hibával és az összeszokottság hiányával küszködött csapatunk, van feladat bőven a felkészülési időszakban. Folytatás február 3-án szerdán 12.00 órától a műfüves pályán a Vasas U19-es csapata ellen. (tudósított: Venczel József, fotók: Komjáthy Péter)

Be the first to comment

Leave a Reply