Credobus Mosonmagyaróvár – BKV Előre 1-1 (0-0)


Credobus Mosonmagyaróvár – BKV Előre 1-1 (0-0)

Mosonmagyaróvár, zárt kapuk mögött

Vezette: Kubicsek

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Bokor, Bohner, Czingráber, Bakos Sz., Takács M. (D’Urso, 55.), Horváth K., Nagy K., Illés, Szalka (Szabó Zs., 68.), Oláh L. Vezetőedző: Varga László

BKV Előre: Czuczi – Balogh M. (Tóth Sz., 76.), Szabó N., Busai, Kiss D.,Szegő, Pokó, Csanálosi (Füzik, 90.), Ferkó, Wágner R. (Nagy B., 56.), Balogh B. Vezetőedző: Benkovics Attila

Gólszerzők:  D’Urso (91.), illetveBalogh B. (93.)

Varga László: – Jól kezdtük a mérkőzést, több helyzetünk is volt, de a ziccerek kimaradtak. A vége előtt nem sokkal hiába sikerült megszerezni a vezetést, de a vendégek szépíteni tudtak. A mutatott játékkal elégedett vagyok, menni kell tovább, kijavítani a hibákat és legközelebb behúzni a három pontot.

Benkovics Attila: – Az egy megszerzett pontot mi sikernek könyveljük el egy ilyen jó csapat otthonában, mint a Mosonmagyaróvár. Annak köszönhetjük ezt, hogy mentálisan nagyon erős játékosaik vannak, akik az utolsó pillanatig küzdöttek.

A Credobus Mosonmagyaróvár a tavaszi szezon rajtján a BKV Előrét fogadta a Wittmann Antal Parkban. A találkozót a hazai csapat kezdte jobban, amely több helyzetet is kialakított, ám a pontos befejezés elmaradt. A 30. perc környékén aztán Szalka Dominik ellen szabálytalankodtak a BKV Előre játékosai, amelyért büntetőt ítélt a játékvezető. A tizenegyeshez Bakos állt oda, ám azt értékesíteni nem tudta. A szünetre döntetlennel vonultak a felek. 0-0.

A folytatásban is erőt dominált a Mosonmagyaróvár, igaz a ziccereket gólra ekkor még nem tudta váltani. Egészen a hosszabbításig. A 91. percben Bakos szögletét D’Urso fejelte a kapuba. 1-0. Alig két perccel később aztán szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, amit bár először nagy erővel a kapufára rúgtak, a kipattanóra jól érkezett Balogh, aki Heinrich kapujába talált. 1-1.

Hiába játszott szinte végig fölényben, jóval több helyzetet kialakítva Varga László együttese, a vendégek nem adták fel és az utolsó pillanatig küzdöttek.  A Mosonmagyaróvárnak ez alkalommal meg kellett elégednie az egy ponttal.

A Credobus Mosonmagyaróvár a következő fordulóban az Érd otthonában lép pályára.

Horváth Péter

Be the first to comment

Leave a Reply