Bicskei TC – III. KER. TVE 1-2

A https://2060.blog.hu/ tudósítása:


dscf0619.JPG

Remek NB III-as tavaszi idénynyitó programot kínált vasárnap a felcsúti Pancho Aréna IV-es pályája. 11.00 órakor a PAFC II. csapata az FC Nagykanizsa gárdáját fogadta és némi meglepetésre 4-0 (1-0) arányban kiütötte a zalaiakat. A bicskei szurkolók számára is érdekes mérkőzés volt, hiszen a mindenkori soros ellenfelet éppen a felcsútiak adják a BTC-nek, így lehetőség nyílik egy kis feltérképezésre. A pályalicenc-hosszabbítási eljárás elhúzódása miatt (március 23-án dönt az MLSZ a kérelemről) kettős rangadóvá avanzsálódott program második mérkőzésén a Bicske azt a bajnokesélyes Kerületet fogadta, amely ősszel csak nagy nehézségek árán, a hajrában tudott fordítani a Kalap utcai arénában (3-2). Ahogy akkor, ezúttal is hatalmas érdeklődés, telt ház fogadta a csapatokat. Kedves nőnapi figyelmességként ezen a napon a hölgyek ingyen tekinthették meg a mérkőzést, sőt Tessely Zoltán elnök személyesen ajándékozta meg a lelátón kék-sárga virágmag-csomaggal a gyengébbik nem képviselőit. A két – baráti viszonyban lévő – tábor tervezett közös főzése ezúttal elmaradt, de minden bizonnyal a megújult bicskei stadionban lesz rá lehetőség a közeljövőben. 

A két vezető edző, Vukmir Dragan (Bicske) és Kemenes Szabolcs (III. ker. TVE) is igyekezett taktikai szempontból meglepni ellenfelét, a Bicske ezúttal a Zelizi 7 – Sötét 6, Nagy 7, Lapos 5 – Erdős 6, Dencinger 5, Sárközi 5, Madarász 6 – Fröhlich 5, Pölöskei 6, Varga 5 összetételben kezdett, míg csereként Török 0 (69.p. Fröhlich helyett), Tornyai 0 (79.p. Madarász helyett) és Molnár 0 (81.p. Sötét helyett) kapott lehetőséget. Az első percek a vendégek rohamairól szóltak, Zelizi kapus már a 3. percben bravúrvetődésre kényszerült a kiugró Sili elől. Az első érdemi akciójával a 9. percben megszerezte a vezetést a Bicske! Madarász húzta meg a bal szélen, beadását Pölöskei előbb átvette, majd fordulásból 17 méterről pontosan lőtte ki a bal alsó sarkot (1-0). Lendületben maradt a BTC, két perccel később Varga-Pölöskei volt a labda útja, utóbbitól Fröhlich kapta, aki 15 méterről kevéssel durrantott a bal kapufa mellé.

A 26. percben Pölöskei léphetett ki 100 %-os ziccerben egy ajándéklabdával, 13 méteres lövését azonban Jeszenszky hatalmas bravúrral hárította. A 28. percben Erdős jó ütemű centerezését Varga lőtte ordító helyzetben a kapus kezébe. Mindössze egy perc telt és újra megnyerhette volna a meccset a Bicske, ekkor Fröhlich beadását Pölöskei fejjel szelidítette meg, azonban a 6 méteres lövése már erőtlenre sikeredett, így nem okozott gondot a vendégkapusnak. A félidő utolsó jelentős momentuma a 37. percben történt, amikor Czvitkovics visszagurítását Kapronczai bombázta 17-ről jócskán fölé. Élvezetes, jó iramú első játékrészt láthatott a publikum és senki sem csodálkozhatott volna, ha a Bicskei TC 4-1-es vezetésével vonulnak pihenőre a csapatok. Félő volt, hogy a bajnokesélyes büntetni fog a kihagyott ziccerekért.

Gyorsan jött az egyenlítés a II. félidő elején! Az 51. percben egy balról előre ívelt labdát Petneházi estében, állítgatás nélkül 15 méterről lőtt a bal alsó sarokba (1-1). Az 55. percben villámgyors ellentámadás a hazaiaktól, Pölöskei bal oldali beadását a vendégvédők lefülelték a gólra éhes Varga elől. A 61. percben Borvető vállalkozott lövésre 20 méterről, de Zelizi biztos kézzel mentett. A 62. percben megszerezte a vezetést a Kerület! A jobb oldalról, az oldalvonaltól végzett el szabadrúgást Fazakas, a beívelés után az össze-vissza pattogó labdát végül Erdei két lépésről kotorta a jobb alsó sarokba (1-2).

A 72. percben Petneházi lőtt 23 méterről fölé-mellé és még ugyanebben a percben Dencinger tálalt Pölöskeihez, aki teljesen egyedül vezethette a labdát a kapura, de Jeszenszky jól zárta a szöget, majd Varga lövését is védte. A 77. percben újra jobb oldali szabadrúgást követően alakult ki tűzijáték a hazai kapu előtt, Sili ismételt lövését Zelizi ezúttal szögletre ütötte. A 87. percben egy baloldali beívelést Borvető külsőzött 6 méterről a bal kapufa mellé, majd Sili éles szögből leadott közeli lövését hárította Zelizi. A 89. percben Pölöskei Tornyaihoz továbbított a 16-oson belül, de utóbbi 12 méteres lövése gyengének bizonyult. A 91. percben Borvető ugrott ki ziccerben Molnár kíséretében, de közel 40 méteres labdavezetés után csúnyán mellé bombázott az óbudai támadó.

Szommer játékvezető 3 perces hosszabbítása és a Bicske Tigers szurkolói csoport tagjainak végig kitartó szurkolása sem volt elegendő a bicskei egyenlítéshez, így fájó vereséget szenvedett a házigazda, amely jól küzdött, de kihagyott négy ziccert is és ez a pontjaiba került. A III. ker. TVE a mérkőzés kisebb részében dominált és bajnokesélyeshez méltóan kihasználta a BTC védelmi megingásait. Örök mondás a futballban, hogy a helyzeteket be kell rúgni, a Bicske már az első félidőben megnyerhette volna a mindkét csapat számára fontos mérkőzést. Kesergésre nincs idő, a nemzeti ünnep miatt március 14-én szombaton lesz a következő forduló és a BTC a kiadós felcsúti veresége után talpra állni szándékozó FC Nagykanizsához látogat 14.30-kor. A Bicske II. csapata sem tudta megőrizni előnyét szombaton, hiszen 2-0-ás félidei vezetése után 3-2-re kikapott hazai pályán a Kápolnásnyéki VSE csapatától. CSAK A BICSKE! 

Be the first to comment

Leave a Reply