Bicskei TC – Főnix FC 5-0. Felkészülési mérkőzés

Forrás: https://2060.blog.hu/


140923823_870874443751867_2069825087188270578_n.jpgTíz napnyi felkészülés után szerdán este máris lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Bicskei TC csapata. A szegedi NB II-es alakulathoz távozó sikeredző Vukmir Dragan helyébe a szintén komoly NB I-es játékosmúlttal rendelkező Csordás Csaba érkezett, aki nagy lelkesedéssel vetette magát munkába a fejér megyei kisvárosban. Több próbajátékost is megnézett a fejér megyei I. osztályú bajnokság 12. helyén álló csapat elleni találkozón, így az első játékrészben a Szűcs – Rétyi, Horváth, Vékony, Lencsés – Sötét – Szabó, Kákonyi, Lassú, Peinlich – Rigó összetételű tizenegy futott ki, míg a második játékrészben Kertész – Farkas, Mlinárcsik, Radó, Valentics – Németh, Pekowski, Dencinger, Singh – Kürti és Tolnay kapott játéklehetőséget. 

A terheléstől kissé ólmos lábaknak köszönhetően egészen a második félidő derekáig kellett várni a gólgyártás beindulására. A 67. percben Farkas 13 méterről helyezte az elé kerülő labdát a kapu bal oldalába (1-0), két perccel később Németh egy végsőkig kijátszott akció végén lőtt ziccerben a hálóba (2-0). A 78. percben Mlinárcsik egy hazai szöglet után védhetetlenül bombázott a bal felső sarokba (3-0), újabb egy perc elteltével Bajor a jobbösszekötő helyéről finom mozdulattal talált a jobb alsóba (4-0). A negyedórás gólzáport Németh zárta, amikor a buktatásáért joggal megítélt tizenegyest gólra váltotta (5-0).

Komoly szakmai elemzéseknek nem sok értelme van a felkészülés ezen szakaszában, azt eddig is tudtuk, hogy a Főnix FC fiatal gárdája mindig szívós ellenfél és ezúttal is megilletődöttség nélkül igyekeztek, robotoltak mindvégig. Az mindenképpen biztató bicskei szempontból, hogy végül a papírformát maximálisan igazolva, szép gólokkal sikerült hozni az elvárható eredményt. Folytatás január 27-én szerdán 18.00 órakor hazai pályán, a REAC csapata ellen. 

141005748_410539570173371_9123085286111225305_n.jpg

Be the first to comment

Leave a Reply