Bicskei TC – FC Dabas 0-3 (0-1) Felkészülési mérkőzés

Forrás: https://2060.blog.hu/


dscf2207_1.JPG

Kemény hidegben, de szikrázó napsütésben a Szűcs – Horváth, Kákonyi, Vékony – Szabó, Pekowski, Radó, Dencinger, Lencsés – Németh, Peinlich összeállítású csapat kezdte a mérkőzést a Közép-csoport 2. helyezettje ellen. A 8. percben a jobb oldalról végzett el szabadrúgást a vendég csapat, a veszélyes ívelést Szűcs kiütötte, Lencsés pedig felszabadított. A 16. percben szintén szabadrúgást végezhetett el Fritz, a sorfalról lepattanót labdát pedig fölé bombázta. Két perccel később Peinlich került lövő helyzetbe, a kísérletet Kersák biztos kézzel mentette. A 33. percben Dudás két alkalommal is lövéshez jutott, ám mindkét kísérlete fölé szállt. A 40. percben nagy hazai védelmi hibát követően Vladul középen tisztán kapta a labdát, majd Szűcsöt becsapva, 12 méterről az üresen maradt kapuba gurított (0-1). A félidő utolsó percében egy jobb oldalról elvégzett szabadrúgást Szűcs másodszorra fogott meg. 

A szünetben Szűcsöt Kertész, Némethet valamint Lencsést pedig Valentics és Farkas váltotta. Még nem telt el egy perc a II. játékrészből amikor ritkán látható potya góllal növelte előnyét a vendég csapat. Kertész a kapukirúgást nemes egyszerűséggel Erdősnek passzolta, korábbi játékosunk köszönte és 12 méterről a hálóba lőtt (0-2). Később beszállt MlinárcsikRétyi és Bajor is. A 67. percben egy jobb oldali sarokrúgás után Forgács a léc fölé fejelt, komoly gólszerzési lehetőség volt. A 71. percben Farkas vállalkozott lövésre mintegy 20 méterről, de nem tette különösebben próbára a vendégek kapusát a próbálkozás. A II. játékrészben az első, összességében a második lövésünk volt, ami eljutott a kapuig. A 75. percben Dencinger a félpályától visszapasszolt, amit az ellenfél csatára elcsípett, ziccerben 18-ról lőtt, Kertész pedig valamit javított hibáján és védett.

Három perccel később már ő sem segíthetett, egy jobb oldali szöglet után Forgács a túlsó ötös sarkától védhetetlenül fejelt a hosszú sarokba (0-3). Két perc elteltével Peinlich végzett el szabadrúgást a 16-os jobb oldali sarkától, a lövés a védőkről lepattant, az ismétlés a lécen csattant, Mlinárcsik újrázása pedig fölé szállt. A 85. percben Valenticset borították fel a 16-os előtt, a megítélt szabadrúgást Farkas lőtte centikkel a “pipa” mellé. Kevés jót lehet erről a mérkőzésről mondani, a BTC még mindig keresi a játékát és az optimális csapatösszetételt. Ordító kapushiba, iskolás hibák a védekezésben, a pálya közepén folyamatosan “úton” voltak játékosaink, támadásban nincs meg a kellő hatékonyság. Bőven van még teendő a vészesen közeledő bajnoki rajtig, amelynek főpróbája a Tatabányai SC ellen lesz hazai pályán jövő szombaton 10.00 órai kezdettel(Tudósított: Venczel József, kép: Komjáthy Péter)

Be the first to comment

Leave a Reply