Balatonfüredi FC – Bicskei TC 2-3

Forrás és fotók: https://2060.blog.hu/


dscf1213.JPG

Nincs előre lefutott mérkőzés az NB III-ban és ezt bizonyította a vasárnapi balatonfüredi találkozó is, ahová nem csak a Bicske Tigers szurkolói csoport tagjai, hanem további bicskei drukkerek is szép számmal látogattak el. A Puskás AFC II elleni siker (2-1) után a sereghajtóhoz látogattak Vukmir Dragan fiai, Füreden pedig joggal gondolhatták, hogy ki, ha nem a nemrég még megyei I. osztályú Bicske ellen kezdhetik meg végre a felzárkózást. Horváth Patrik sípszavára (partjelzői Urbán Richárd és Halmai Kristóf voltak) a BTC ezúttal a Szűcs 7 – Kákonyi 7, Mlinárcsik 7, Sötét 8, Madarász 7 – Farkas 7, Varga Zs. 6, Lencsés 7 – Peinlich 8, Varga Z. 7, Kürti 7 összetételben kezdett, csereként Horváth 7 (61.p. Varga Zs. helyett), Németh 0 (70.p. Peinlich helyett) és Filipovic 0 (79.p. Varga Z. helyett) léphetett pályára. A Balatonfüred csapatkapitánya az a Burucz Barna volt, aki korábban sikeres időszakot tudhatott maga mögött Bicskén. Mindkét edző igyekezett kissé felforgatni múlt heti kezdőcsapatát és némiképp meglepni ellenfelét ezen a fontos mérkőzésen. 

Az első említésre eseményre a 7. percig kellett várni, ekkor Peinlich szánta el magát lövésre, de nem túl erős, kevésbé helyezett lövését a hazai kapus könnyen fogta. Válaszként a következő percben Szalai lőtt fölé. A 9. percben Varga Z. tért ölelő átadással indította Kürtit, aki előbb megszelidítette a labdát, majd ballal 15 méterről a kapu bal alsó sarkába bombázott (0-1). A 20. percben Bartha jól eltalált 20 méteres lövését Szűcs oldalra ütötte, Sötétről pedig szögletre került a labda. A beívelt sarokrúgás utáni kavarodásban Henn csúnyán fölé bombázott. A 15. percben Farkas futott el a jobb oldalon, beadása azonban túl magasra sikerült.

A 19. percben Kürti ugrott ki a balösszekötő helyén,Tetézi a 16-os előtt felborította,a megítélt szabadrúgást a sértett mellé lőtte. A 31. percben Kákonyi emelgetett a 16-os előtt, majd Varga Z-t indította, aki 14 méterről, balról a hosszú sarokba lőtt, az asszisztens nem jelzett lest, a játékvezető először középre mutatott, aztán hosszas tanakodás után érvénytelenítette a gólt. A 36. percben Peinlich vezette be a labdát 16-oson belülre, az alapvonaltól visszagurított, de a védők szögletre mentettek. Ezt követően az aktívan játszó Peinlich lőhetett újra, de mellé-fölé sikerült a kísérlet.

A 47. percben Csikós nagy erejű lövését Szűcs az alapvonalon túlra ütötte. Az 50. percben Peinlich futott el a bal szélen, lapos beadását pedig Varga Z. becsúszva a hálóba továbbította (0-2). Az 56. percben Peinlich szerzett labdát a bizonytalankodó védőktől, de kissé kivárt a lövéssel, Varga Z-nak passzolt, akinek a lövését Szmola fogta. A 66. percben Farkas lőtt kapura, amiből sarokrúgás lett. A beívelésből mellé fejelt, az ellentámadást követően Pápai a léc tetejére ívelt. A 72. percben a hazai kapu előterében a locsoló berendezés elindulása okozott riadalmat egy percre, majd ezután a frissen beállt Németh két jó csel után lőtt fölé.

A 77. percben Kákonyi indította Némethet, aki egy csel után visszagurított Kürtinek, ő azonban ajtó-ablak helyzetben fölé vágta a labdát. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a bicskei meccslabda után a 81. percben szépített a hazai csapat, Szabó 22 méteres szabadrúgása a jobb felső sarokban kötött ki (1-2). Ezúttal is kiélezett hajrá következett, nagy izgalmakkal! A 91. percben Kürti futott el a bal oldalon, beadását Németh elől szögletre mentették a védők, a beívelést a fiatal Mlinárcsik fejjel csúsztatta a kapuba (1-3). Még nem volt vége, a 92. percben a félvonalról előre bikázott labdát Szűcs lehúzta, de a levegőben szabálytalanul kibillentették és a kezéből kieső labdát a szemfüles Szalai a kapuba lőtte, beállítva ezzel a végeredményt (2-3). Közönségszórakoztató mérkőzés volt, remek gólokkal és jó hangulattal, izgalmakkal.

Összességében a Bicske nagyobb önbizalommal, alázattal, küzdőszellemmel és sebességgel futballozva, kicsivel több NB III-as rutinját kihasználva tulajdonképpen magabiztosan húzta be a fontos mérkőzést, csak a helyzetkihasználáson múlt 2-0-nál, hogy végül izgalmas pillanatokat kellett átélnie a vendégszurkolóknak. Remek hétvégét zárt a bicskei foci, hiszen mindkét felnőtt csapat megszerezte a 3 pontot. A mókuskerék szerdán már forog is tovább, 18.30-tól villanyfényes Bicskei TC-BKV Előre bajnoki következik, várhatóan nem kevesebb izgalommal. CSAK A BICSKE! (tudósított: Venczel József és Komjáthy Péter)

Be the first to comment

Leave a Reply