Az Érdi VSE – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő mérkőzés beharangozója

Forrás: https://erdivse.hu/


A Puskás II elleni döntetlen és a ZTE II elleni idegenbeli vereség után február 27-én, 14 órától a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő elleni hazai mérkőzésen szerezheti meg első tavaszi sikerét az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 23. fordulójában.

Mint ahogy a vezetőedző a felkészülés végén és a Puskás II elleni mérkőzés után is jelezte, a nagy téli játékosmozgás után még néhány mérkőzés szükséges, hogy összeérjenek a játékosok. Bár a ZTE II ellen voltak biztató jelek, az összhang egyelőre védekezésben és támadásban is többször elcsúszott.

A vezetőedző ugyan múlt héten már csereként számíthatott Kollega Krisztiánra, de Gera Dávid és Hunya Krisztián sem volt bevethető a korábbi maródiak mellett, így nagy kérdés, mennyi variációs lehetősége lesz Limperger Zsoltnak a Gárdony elleni találkozón.

Az érdiekhez hasonlóan a kieső helyen álló Fejér megyeieknél is számos változás történt az elmúlt időszakban, hiszen a tavaszt már Schőn László irányításával kezdték meg, emellett hatan távoztak és ugyanennyien érkeztek is az együtteshez.

A Gárdony számára sem indult jól a tavasz, hiszen Nagykanizsán kettős emberhátrányban kapott ki 3-0-ra, míg legutóbb hazai környezetben 2-0-ra a Mol Fehérvár II-től.

“A legeslegfontosabb, hogy itthon tartsuk a három pontot. Ebből kell kiindulnunk. Lehet beszélgetni róla, hány hiányzónk lesz vagy hogyan állunk fel mi vagy az ellenfél. A legfontosabb, hogy ezt a meccset le kell hozni három ponttal, lehetőleg úgy, hogy hátul legyünk fegyelmezettek. ne adjunk ajándékot az ellenfélnek. Bízom benne, hogy fogunk gólt szerezni és ha nem változik a matematika, akkor nyernünk kell”

– húzta alá Limperger Zsolt. A vezetőedző hozzátette, a tavasz első két meccsén különböző okok miatt több pontra számított, ezért a célok eléréséhez nagy jelentősége van a Gárdony elleni három pont megszerzésének is.

Az Érdi VSE és a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő legutóbb a negyedik fordulóban találkozott egymással, amikor a vendég érdiek Németh Gábor Vince és Gubacsi Zoltán hajrágóljaival győztek 2-0-ra. Az előző szezonban az érdi gól nélküli döntetlen után a Velencei-taviak 2-1-re nyertek hazai környezetben.

A február 27-én, 14 órakor az Ercsi úti Sporttelepen rendezett Érdi VSE – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő mérkőzést Iványi Gábor vezeti, segítői Juhász László és Harsányi Martin lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 23. forduló, 02.27., 14.00
Érdi VSE – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő

Be the first to comment

Leave a Reply