A Füzesgyarmattól igazolt a Kecskemét


Széleken bevethető támadóval bővült a KTE HUFBAU kerete, Constantinescu Dan-Marius az NB3 Keleti csoportjában legutóbb ezüstéremig jutó Füzesgyarmat alapembere volt.

Az aradi születésű játékos nagyon korán Magyarországra került, 2012-ben a Honvéd akadémiája figyelt fel rá. A kispestieknél végig járta az összes korosztályos csapatot U17-től felfelé, legtöbbször az idősebbek közt számítottak rá már ekkor is. A Honvédnál három és fél szezont töltött el Constantinescu, aki az NBIII-ban 19 meccsen 6-szor volt eredményes, emellett 5 alkalommal az NBI-ben is pályára léphetett. Egy törökbálinti kitérővel került ezt követően Kazincbarcikára, ahol 27 meccsen 9 gólt jegyzett, ráadásul csapatával rögtön NBIII-as bajnoki címet ünnepelhetett. Csapatát követte az NBII-be is (22 meccsen lépett pályára), majd Putnokon, legutóbb aztán Füzesgyarmaton töltött egy-egy idényt 5-5 gólt szerezve. Utolsó állomáshelyén második helyen zárt csapatával az NBIII. keleti csoportjában, pechükre éppen akkor zárult le a bajnokság, amikor a DEAC először előzte meg őket a bajnoki versenyfutás során.

A villámléptű szélső a KTE-vel már nem érné be másodikként:

„Czéh Laci hívott fel először Kecskemétről, nagy örömmel vettem a megkeresését, hiszen egy nagy múltú klubról van szó. Nagyon bízom benne, hogy elérjük a célunkat, ami nem más, mint a feljutás az NBII-be. Azért jöttem, hogy ebben segítsek!” – mondta bemutatkozó interjújában Marius. 

Szerző: Nyitray András, fotó és forrás: https://www.kecskemetite.hu/

Kecskeméti TE

Érkezett: Ludasi Martin (Jászberény), Dan-Marius Constantinescu (Füzesgyarmat), Gál Szabolcs (Érd), Lékai Soma (Putnok)

Távozott: Kunsági Roland, Nánási Balázs, Kéri Tamás, Tamaskó Ádám, Babolek Zoltán, Hegedűs Martin, Hirman Kristóf, Peres Csaba, Polyák Kristóf (Cegléd)

Be the first to comment

Leave a Reply