Beharangozó NB III Keleti csoport, 2017/2018 9. forduló

 

 

riporter.jpgRiporter kerestetik! Körkapcsolás NB3-as mérkőzésekről. 

Csatlakozz Te is! Ha kint vagy egy meccsen és van internetes eszközöd, vagy bárhonnan információval rendelkezel, akkor írd meg a Facebook csoportba, hogy miként áll a mérkőzés (hányadik perc és mennyi az állás), feltölthetsz fényképet és videót is! 

 

 

2017.10.08. (vasárnap) 15:00 óra

Cigánd SE – Debreceni EAC

A debreceniek eddig várakozáson felül teljesítenek, s úgy vélem, hogy Cigándon is jók lehetnek egy pontra. Tippem: 1-1

 

Termálfürdő Tiszaújváros – ESMTK

A Liza eddig inkább hazai pályán jeleskedett. Három idegenbeli mérkőzése közül kettőt is jelentős különbséggel veszített el, de ez most nem fog bekövetkezni. A döntetlenre látom a legnagyobb esélyt. Tippem: 2-2

 

Balassagyarmati VSE – Gyöngyösi AK

Úgy érzem, hogy hazai pályán, népes közönsége előtt ismét nyerni fog a Balassagyarmat. Tippem: 2-1

 

STC Salgótarján – Tiszafüredi VSE

A második helyezett fogadja az utolsót, de úgy gondolom, hogy ez mégsem olyan mértékben fix egyes. Szerintem az STC folytatni fogja remek sorozatát, de alaposan megküzs majd a három pontért a Füred ellen. Tippem: 2-0

 

Monori SE – Jászberényi FC

Ha kellően koncentráltak lesznek a monori labdarúgók, akkor, ha kisebb nehézségek árán is, de meg lesz ez a meccs is. Tippem: 3-1

 

Nyírbátori FC – DVTK II.

Hét közben edzőváltás volt a diósgyőri tartalékoknál. Kriston István helyett Sütő Szilárd vette át az irányítást. Hazai pályán a Nyírbátor eddig száz százalékos, s ez a találkozó lefújása után is így marad. Tippem: 2-0

 

Putnok FC – Tállya KSE

A Putnok labdarúgói remekül teljesítenek ebben a szezonban. Vasárnap is hazai győzelmet várok. Tippem: 2-1

 

Füzesgyarmati SK – MTK Budapest II.

Bár legutóbbi két mérkőzését elveszítette az MTK, most arra számítok, hogy javítani fog. Tippem: 0-2

 Szécsi József