Beharangozó NB III Keleti csoport, 2017/2018 8. forduló

 

 

riporter.jpgRiporter kerestetik! Körkapcsolás NB3-as mérkőzésekről. 

Csatlakozz Te is! Ha kint vagy egy meccsen és van internetes eszközöd, vagy bárhonnan információval rendelkezel, akkor írd meg a Facebook csoportba, hogy miként áll a mérkőzés (hányadik perc és mennyi az állás), feltölthetsz fényképet és videót is! Részletek

 

 

2017.09.30. (szombat) 15:00 óra

Gyöngyösi AK – STC Salgótarján

Rosszul kezdte a bajnokságot az STC, de azóta már ötmeccses nyerő szériában van. Az ESMTK ellen az eredményesség mellé látványos játék is párosult. A Gyöngyös eddig még veretlen hazai pályán, de arra számítok, hogy ez a sorozat szombaton megszakad. Tippem: 1-3

 

2017.09.30. (szombat) 16:00 óra

Tiszafüredi VSE – Füzesgyarmati SK

Ebben a szezonban még nem sikerült nyernie a Fürednek hazai pályán, amúgy meg legutóbbi három meccsét elveszítette. Úgy vélem, hogy ezúttal szerez majd egy pontot. Tippem: 1-1

 

 

Debreceni EAC – Termálfürdő Tiszaújváros

A bajnoki rajt előtt az élmezőnybe vártam az Újvárost, amely rögvest jókora előnyt adott vetélytársainak, hiszen három vereséggel kezdte a pontvadászatot. Azóta viszont négy forduló óta veretlen, amely tovább folytatódhat. Tippem: 0-1

 

Tállya KSE – Cigánd SE

Négy elveszített mérkőzés után a múlt héten pontot szerzett a Tállya. Szombaton megint csak erre a végkimenetelre látom a legnagyobb esélyt, a nehezen kiismerhető Cigánd ellen. Tippem: 1-1

 

2017.10.01. (vasárnap) 11:00 óra

MTK Budapest II. – Monori SE

A monori játékosok közül Sági Milán, Bonifert Péter, Csicsek Levente, valamint persze Urbán Gábor is kötődik az MTK-hoz, de Dr. Selei András sportigazgató is emlékezetes időszakot töltött el a kék-fehéreknél. Vasárnap délelőtt a baráti érzelmek 90 percre háttérbe szorulnak majd. Arra számítok, hogy a két csapat egy jóiramú, pörgős meccset játszik, ahol a vendégek az esélyesebbek. Tippem: 2-3

 

2017.10.01. (vasárnap) 15:00 óra

ESMTK – Balassagyarmati VSE

A Liza hazai pályán, saját szurkolói előtt kísérelheti meg feledtetni a múlt heti kisiklást, az egyébként jó erőkből álló Balassagyarmat ellen. Úgy vélem, hogy ez sikerülni fog. Tippem: 2-1

 

DVTK II. – Putnok FC

A Jászberény elleni győzelem új lendületet adhat a Putnoknak. A DVTK tartalékjai ellen látok is reményt a sikerre. Tippem: 0-1

 

Jászberényi FC – Nyírbátori FC

Úgy vélem, hogy nem lesz győztese a párharcnak. Tippem: 1-1 

Szécsi József