Schmidt Zsolt távozik Monorról. A 27 éves gólerős támadót több csapat is a soraiban tudná

– Korábban beszámoltunk arról, hogy a télen Pécsről Monorra igazoltál. Gyorsan felvetted a tempót, hiszen a tavaszi első két találkozó mindegyikén a hálóba találtál, majd ötödik monori meccseden, a REAC ellen is gólt értél el. Ennyire jót tett a környezetváltás?

– Valóban jót tett a környezetváltozás, jó szellemiségű környezetbe csöppentem. A bajnokság tavaszi szezonját három részre osztanám. Kezdő, csere, mellőzött.

– Ezt követően viszont nagyon hamar a kispadon találtad magad. Mi volt ennek az oka?

– Nyírbátor és a Tállya csapatai ellen gyengén teljesítettem. Időközben pedig felépültek a sérültek és az eltiltottak is visszatértek. Nem tudtam olyan teljesítményt nyújtani, hogy helyem maradjon a kezdőben. A történethez hozzá tartozik, hogy február óta testnevelő tanárként is dolgozom a monori utánpótlás edzősködés és foci mellett. Éreztem picit, hogy megültem.

– Néhány meccsen még szóhoz jutottál csereként, aztán már úgy sem. Miként viselted a mellőzöttséget?

– A bajnokság végére már kialakultak az elképzelések a jövőre nézve és azok kaptak szerepet, akikre számítanak a jövőben. Nem tudtam a mellőzöttség okát. Nem is kell, hogy ennek oka legyen. Így alakult. Tettem a dolgom, sajnos ez ennyire volt elég. Bántott a dolog.

– Mindamellett egy olyan csapat tagja lehettél, amely ezüstérmet szerzett az NB3-ban. Milyen értéke van ennek számodra?

– Igaz, hogy csak egy fél év, de büszke vagyok az ezüstre.

– A bajnokság végén megköszönték a munkádat, de úgy tudom, hogy normális körülmények között váltatok el. Ennek ellenére maradt benned tüske?

– Korrekt körülmények között váltunk el. Horváth Dáviddal még beszélgetünk egyet. Csak amiatt, hogy ne maradjon bennem kérdőjel.

– Labdarúgóként mit tartasz az erősségeidnek?

– Az erősségeimet majd a szakma megítéli. Az öndicséret nem az én tisztem.

– Az ezt megelőző bajnoki évben 29 gólt lőttél a Baranya megyei első osztályban, most pedig 16-szor kezdőként játszva 4-et. Azért ezek nem olyan rossz mutatók. Érkeztek már megkeresések?

– A statisztika az csak múlt, kevés embert érdekel. Egyszer egy edzőm azt mondta, hogy őt nem érdekli az elmúlt félév. Lehet, igaza volt. Szerencsére voltak megkeresések. Remélhetőleg a közeljövőben eldől a sorsom. 

Szécsi József