Már csak 1 mérkőzésnyire vagyunk attól, hogy újra minőségi labdarúgás legyen Kecskeméten

Komoly előnyt szerzett az osztályozó első mérkőzésén a Kecskeméti LC, így visszakerülhet Magyarország futballtérképére. Szabó Tibor vezetőedzővel beszélgettünk.

Forrás: Szabó Tibor

  • Csaknem száz százalékos mérleggel zártátok a bajnokságot, amibe az utolsó mérkőzésen egy kis hiba csúszott. Mi történt ezen a találkozón és hogyan értékeled ezt az évet?
  • Nagyon szerettük volna hibátlanul teljesíteni a bajnokságot, de egy nagyon motivált ellenféllel játszottunk, akik élvezték a hazai pálya előnyeit. A bajnoki első hely elvárt eredmény volt, de hogy, ilyen magabiztosan nyertünk azt kevesen gondolták volna. Így emelt fővel és önbizalommal várhattuk az osztályozó sorsolását.
  • Miként fogadtad, amikor megtudtad, hogy a Hajdúböszörménnyel kell megküzdenetek ahhoz, hogy feljussatok az NB3-ba?
  • Arra gondoltam, hogy kaphattunk volna gyengébb képességű együttest is, de lehetett volna erősebb csapat is az ellenfelünk. A következő gondolatom már a mérkőzésre vonatkozott. Az előzetes információimból kiindulva próbáltunk felkészülni a mérkőzésre. Egész évben az a cél lebegett előttünk, hogy feljussunk, mivel osztályozóra kényszerültünk, így nagyon nagy motivációval és koncentrációval készültünk.

Forrás: Szabó Tibor

  • Hogyan készítetted fel a csapatot és milyen taktikával küldted a játékosokat pályára? Alig 30 perc alatt Farkas István remekbeszabott szabadrúgásaival kétgólos előnybe kerültetek. Ezt követően változtattál valamit?
  • A mérkőzés előtt eldöntöttük, hogy a saját kialakult játékstílusunkkal lépünk pályára, amit rá akartunk kényszeríteni az ellenfélre. Jól kezdtük a mérkőzést, helyzetekkel és nagy nyomás alatt tartottuk az ellenfelet. Kétgólos vezetésünk után is maradtunk a játékunknál nem változtattunk semmin.
  • Milyen volt a mérkőzés képe?
  • A mérkőzést végig kézben tartottuk. egy kisebb hullámvölgytől eltekintve mi birtokoltuk többet a labdát Ettől függetlenül az ellenfelünknek is voltak lehetőségei, de nem tudott élni vele.
  • Később még rengeteg helyzetet kialakítottatok, s ebből kettőt sikerült is kihasználni, miközben ellenfeletek gólképtelen maradt. Teljes mértékben elégedett vagy?

Videó: KLC-KTE SI Youtube oldala

  • Valóban, a második félidőben sok helyzetet alakítottunk ki, két gólunkkal magabiztos győzelmet arattunk. Mivel az ellenfél nem talált a hálónkba, így elégedettek lehetünk az első mérkőzésen mutatott játékkal és eredménnyel.
  • Nagyon közel kerültetek az NB3-hoz. Kik azok a játékosok, akiknek a legnagyobb érdeme van ebben?
  • Sokat dolgozott a csapat azért, hogy idáig eljutottunk. Nagyon fontos, hogy az eddigi sikerekhez mindenki hozzá tett, természetesen valaki többet, valaki kevesebbet, de mindenkire szükség volt, hogy ez így alakuljon!
  • Mit vársz a visszavágótól és hogyan készültök?
  • A párharc győztese két mérkőzés után kerül ki, így nem dőlt még el semmi, igaz egy lépéssel mi közelebb kerültünk hozzá. Nagyon komolyan és koncentráltan készülünk a visszavágóra!
  • Mekkora a futball láz Kecskeméten? Várhatóan hányan kisérik majd el a csapatot?
  • Örültünk, hogy az osztályozó első mérkőzésén nagyobb volt az érdeklődés, mint egy szimpla megye I.-es bajnokin. Véleményem szerint, akik kilátogattak jól érezték magukat. Jó hangulatú és színvonalú mérkőzést láthattak. A csapatnak is kellett a szurkolói támogatás és biztatás. Felemelő érzés volt együtt örülni a szurkolóinkkal. Remélem, hogy sokan elkísérnek majd minket Hajdúböszörménybe is, ahol egy sikeres mérkőzés után együtt tudunk majd ünnepelni! Mindenki akarja a sikert, ezért mindent el fogunk követni, hogy Kecskeméten újra minőségi labdarúgás legyen!

Szécsi József

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


tizenhét − tíz =