Lecsaptak, mint egy oroszlán, mikor megérzi a vérszagot. Interjú Wágner Richárddal a THSE-Szabadkikötő játékosával

Bár az ősszel idegenben is nyerni tudott a Tintahalak a Veszprém ellen, szombaton nem ők számítottak az esélyesnek. A második negyvenöt percre beállt Wágner Richárddal beszélgettünk, aki két gólt szerzett.

 

– Az őszi szezonban kilenc meccsen léptél pályára a Jászberényi FC színeiben, melyeken egy gólt szereztél. Mi volt az oka, hogy a Tintahalakhoz jöttél?

– Egyéni vállalkozásba fogok kezdeni Budapesten és ezért egy pesti csapathoz szerettem volna igazolni, mivel a napi rendszerességgel történő jászberényi utazgatások nagyon sok időmet elvették, és ezen változtatni szerettem volna.

– Hogyan sikerült beilleszkedned?

– Könnyen ment, hamar elfogadtak a srácok. Persze már ismertem a társaságot. Egy fiatalos, mindenre elszánt és szorgalmas közegbe kerültem, ahol élmény minden pillanat.

– A második félidőre állítottak be a csapatba. Milyen feladatot, instrukciókat kaptál az edződtől?

– Egy csatárt mindig a góljai minősítenek, és most is ez volt a feladatom.

– Te szerezted a mérkőzés mindkét gólját. Felelevenítenéd miként történt?

– Az első találat egy letámadás után esett. Tóth Henrik nagyszerűen szerzett labdát, jobb oldalról bepasszolta, és én szinte az üres kapuba gurítottam. A második egy kontratámadás után történt, ahol Takács Patrik baloldalról gurította középre a labdát, és én a kapus alatt bepasszoltam. Mindkét alkalommal nagyjából hat-hét méterről találtam a hálóba. Ebből is látszik, hogy kiszolgáltak a srácok. Még egyszer köszönet érte.

– Milyen volt a meccs? Melyik együttes támadott többet?

– Úgy vettem észre, hogy a Veszprém talán többet támadott, és többet is birtokolta a labdát, de mi küzdöttünk, és nem adtuk fel egy percre sem. Amikor eljött a pillanat, hogy gólt tudjunk szerezni, lecsaptunk, mint egy oroszlán, mikor megérzi a vérszagot.

– Hogyan értékeled a csapatod és a saját teljesítményedet?

– A csapat nagyon jól játszott a körülményekhez képest. Egységesek voltunk, agresszívek és magabiztosak. Egy percig sem volt kérdés, hogy melyikünk akar bennmaradni. A saját teljesítményemmel kapcsolatban nem vagyok elégedett, mert rúghattam volna még egy gólt, csak sajnos a kapu fölé ment a labda.

Szécsi József

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


tizenkilenc − öt =