Fölényes győzelmet arattak, így az egri labdarúgók az NB3 küszöbén. Vígh Ferenc játékosedző volt a beszélgetőtársunk

5-1-re legyőzte az Eger SE a Balatonfüredi FC csapatát az NB3-as tagságért folyó osztályozó első mérkőzésén.

Fotó: Eger SE

– Egy egészen kiváló éven vagytok túl. Veretlenül lettetek bajnokok, mindössze két döntetlenetek volt. A 118 rúgott gól is önmagáért beszél. Ennek ellenére még vár(t) rátok egy párharc, hogy feljuthassatok az NB3-ba. Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy a Balatonfüred együttesével kell megküzdenetek?

– Köszönjük szépen, tényleg nincs okunk eddig a panaszra. Nagyon sokat és keményen dolgoztunk tavaly nyár óta azért, hogy ez az évünk így sikerüljön. Minden dicséretet megérdemelnek a srácok, mert mindegy volt nekik, kánikula vagy mínuszok, akkor is maximálisan odatették magukat az edzések és mérkőzések idején. Ennek köszönhető a jó szereplésünk, na és persze a kitűnő csapategységüknek. Nem örültem a sorsolásnak, mert kaphattunk volna könnyebb, de az is igaz, hogy nehezebb ellenfelet is. Igaz ezt nehéz megítélni melyik bajnok könnyebb vagy nehezebb ellenfél, mert nincs két egyforma megyei bajnokság.

Fotó: Egrifoci Média Facebook oldala

– Miként készültetek fel ez alatt a néhány nap alatt?

– Rengetegen segítettek nekem, az ellenfél feltérképezésében, amit ezúton is nagyon szépen köszönök. És azt kaptam vissza a Füred csapatától, amit előzetesen hallottam róluk.

– Több mint 500 néző volt ott a meccsen. Milyen volt a hangulat?

– Játékosként én már többször is megéltem, hogy ennyi vagy jóval több néző látogat ki a stadionba. Nagyon jó volt látni a szurkolókat a lelátón. A szurkolást meg nagyon köszönjük, felemelő érzés volt. Reméljük nem csalódtak sem bennünk, sem a mérkőzés színvonalában.

Fotó: Egrifoci Média Facebook oldala

– Úgy játszott a csapat, ahogy azt vártad?

– Mindig a maximumra törekszem és ezt próbálom a srácokból is kihozni. Viszont az elején pár játékosom egy kicsit visszafogott játékot produkált. Az akarattal nem volt gond, de jóval többet tudnak páran ettől focizni.

– A második félidőre te is beálltál. Milyen volt belülről?

– A tavaszi szezonban a sérülések miatt az utolsó két fordulóban egy-egy félidőt már kellett játszanom. Addig megoldották a srácok nélkülem, ami nagy öröm, hiszen negyvenkét évesen már nem a játék a legfontosabb az életemben. Sajnos Mikolka Márk dereka a félidő hajrájában megroppant, ezért volt szükség a játékomra. Belülről teljesen más, mint kívülről. Jó volt látni, hogy nagyon akarunk és mindent megteszünk a győzelemért.

– Kihagytatok egy 11-est, s volt még néhány nagy lehetőségetek, de gondolom, hogy azért elégedett vagy az eredménnyel. Egy ekkora előny szinte behozhatatlannak tűnik.

– Igen kimaradt a tizenegyes és több lehetőségünk is volt még a gólszerzésre, de ha valaki azt mondja nekünk a találkozó előtt, hogy ilyen arányban győzünk, azt mindenki aláírja. Így alakult ez volt megírva, csináljuk tovább a dolgunkat a múlttal már nem szabad foglalkozni. Előre kell nézni a következő feladatra, ami az utolsó lesz ebben a hosszúra sikeredett, számunka eddig eredményes szezonban. ,A csatát megnyertük, de a háborúnak még nincs vége.’

– Mely játékosok nyújtották a legjobb teljesítményt?

– Csapatként működtünk, mint szinte a teljes egész évben, de voltak extra teljesítmények. Gondolok itt Galambosi, Antal vagy Benke játékára, de Lakatos, Vajda és Fekete is jól játszottak.

– Miként készültök a visszavágóra? Szerveztek-e buszutat szurkolóitok számára, s várhatóan mennyien kisérik majd el a csapatot?

– Komoly előnyre tettünk szert, de nem vagyunk elbizakodottak. Nehéz visszavágóra számítunk, de kilencven perc után már jobban képben vagyunk az ellenfelünk erősségéről és gyenge pontjairól. A vezetőség tudtommal szervez külön buszt a szurkolóinknak, de azt, hogy mennyi ember jön el, még nem tudjuk. Egyet ígérhetünk, akik megteszik miattunk a hosszú utat, azok nem fognak csalódni, mert a Balaton partján is maximális erőbedobással fogunk küzdeni a céljaink elérése érdekében!

Szécsi József

A meccsre jelentkezni az info@egerse email címen lehet kedd 14 óráig! Név és telefonszám megadásával! Részvételi díj 2000 ft/ fő! Fizetési határidő: csütörtök 14 óra ESE iroda Horvát Ildikónál! Indulás szombat 11 óra stadion főbejárat! Fotó: Egrifoci Média Facebook oldala

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


6 + 15 =