Csikortás Dávid góllal hívta fel magára kölcsönadója figyelmét

Csikortás Dávid góljával 1-0-ra nyert a BKV Előre SC az MTK II. csapata ellen. A dolog érdekessége, hogy a kék-fehérektől került kölcsönbe mostani csapatához

 

csikortas-david.jpg

 

 

– 2008-óta vagy az MTK játékosa. Már voltál kölcsönben a Szigetszentmiklósnál is, de két éve a BKV-nál játszol. Mikor jár le a kék-fehérekkel kötött szerződésed?

– Ez a második évem a BKV együttesénél, s 2017. június 30-án jár le  a szerződés.

– Az elmúlt fordulóban úgy hozta a sors, hogy éppen az MTK második csapata ellen szereztél győztes gólt. Felidéznéd a találatot?

– Volt egy indítás a jobb szélsőnknek, aki levitte a labdát az alapvonal és a tizenhatos találkozásáig, én elkísértem a támadást és kértem tőle visszapasszra a labdát, visszapasszolta nekem, átvettem a tizenhatos sarkánál, majd jobb lábbal megtoltam befele, és bal lábbal eltekertem a hosszúba.

– Beszéltél a mérkőzés után Pölöskei vagy Garami mesterrel?

– Igen, Pölöskei Gabi bával váltottam pár szót, gratulált a győzelemhez, illetve a gólomhoz és további sok sikert kívántunk egymásnak a bajnokság további részére.

– Abban gondolkozol, hogy visszakerülj hozzájuk, vagy legszívesebben már más csapathoz szerződnél?

– Élő szerződésem van az MTK-val, így természetesen az a célom, hogy minél hamarabb visszakerülhessek és bizonyíthassak a szakmai stábnak, ugyanakkor tudom, hogy sok jó játékos van a kék-fehéreknél, és nehéz dolgom van. A váltáson egyelőre nem gondolkoztam, viszont ha arra kerülne a sor, szeretnék minél magasabb osztályban szereplő csapathoz kerülni.

– Melyik poszton szeretsz a legszívesebben játszani?

– Az eredeti posztom a belső védő, de az elmúlt pár szezonban jobb hátvédként számítottak rám, és ebben a pozícióban is nagyon jól érzem magam!

– Hogy érzed, milyen eredményre lehet képes a BKV a bajnokságban?

– Úgy érzem a csoportunkban a csapatok nagyjából egyforma erőt képviselnek, így a pillanatnyi forma döntheti el a mérkőzéseket. Nagyon bízom magunkban és szerintem, ha tényleg csapatként fogunk együtt működni, akkor akár még a feljutás sem elérhetetlen számunkra.

 Szécsi József