Vég Csongor lett a DVTK II. vezetőedzője

Az elmúlt hetekben több helyről azt lehetett hallani, hogy a DVTK nem kívánja elindítani tartalékcsapatát az NB3-ban. Ezzel, hogy Vég Csongort nevezték ki vezetőedzőnek, a találgatásoknak is vége van.

A 34 éves szakember ezt megelőzően a Siófok másodedzője volt.

http://dvtk.eu  weboldal rövid interjút közölt az új edzővel, és Tajti József sportigazgatóval:

– Tajti József sportigazgató hívott Diósgyőrbe, akivel a Székelyföld Labdarúgó Akadémián dolgoztam együtt – mondta el Vég Csongor. – Eddig is tudatosan építettem karrieremet, sikerült mindig egy szintet előre lépnem. Az utóbbi egy évben kétszer is munkahelyet váltottam, Diósgyőrben hosszabb távra tervezek. A spanyol edzők által képviselt futballfilozófia közel áll hozzám, fejlődésem érdekében a DVTK tökéletes választás. Jó körülmények közé, és nagyon jó helyre kerültem. Az első csapat stábjában Antonio Muñozzal együtt másodedzőként Fernando Fernandez munkáját segítem a felkészülés során, a tartalékcsapatnál pedig én leszek a vezetőedző, ezzel hidat képezve az utánpótlás és az első csapat között. Ismerős a feladat, Csíkszeredában hasonló, kettős feladatot láttam el.

– Vég Csongort nagyon tehetséges edzőnek tartom, ismerem a munkáját, ismerem a gondolkodását. Ugyanazon módszer szerint dolgozik, mint Fernando Fernandez, így könnyen be tud illeszkedni a stábba, és jól fogja segíteni a vezetőedző munkáját – nyilatkozta Tajti József sportigazgató. – Emellett ő lesz a tartalékcsapat vezetőedzője is, azaz mindig lesz egy ember az első csapat stábjából, aki közvetlenül figyeli a fiatalok teljesítményét, így az arra érdemesek könnyebben feljebb tudnak lépni. A heti munka során a tartalék- és az U19-es csapat kerete együtt készül Vég Csongor és Fogarasi Zoltán vezetésével, a hétvégén pedig a döntésük alapján dől el, ki lép pályára az NB III.-ban, és ki az U19-es bajnokságban.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


három × 4 =