Az NB3 19. fordulója elé

 

 

 

A Keleti csoportban a Cegléd veresége és a Cigánd döntetlenje után némileg sűrűbbé vált az élboly. A csoportban a forduló mérkőzése az RKSK ceglédi vendégjátéka lesz. A Cegléd győzelmi kényszerben játszik, hiszen esetleges pontvesztésével magára húzná a mezőnyt. A Hatvan, a Kazincbarcika és a Cigánd is idegenben lép majd pályára. Beharangozónk

 

A Közép csoportban a rossz pályaviszonyok miatt négy mérkőzés is elmaradt az előző fordulóban. Ezen a héten is felvetődött hogy nem minden találkozó lesz megtartva, de ha már nem esik több csapadék, akkor úgy tűnik, hogy nem lesz gond. Az elmúlt napokban sokat javult a mislenyi pálya talaja, az ESMTK pedig a Zodony utcai műfüves pályára viszi át a Monor elleni találkozót.

Ezúttal is nagyon nehéz feladat vár a Dunaharasztira, hiszen Prukner Lászlóék  komolyan megerősödtek a télen. Amennyiben a Harasztinak sikerül legyőznie az Újbudát, akkor tetemes, tizennégy pont előnyre tenne szert vele szemben. Rangadónak számít a Dabas és a Komló összecsapása is. Mindkét együttes most lép először pályára a tavaszi szezonban. Varga Balázs a Komlói Bányász vezetőedzője mondta el véleményét a 19. forduló mérkőzéseivel kapcsolatban.

 

A Nyugati csoportban a Tatabánya és a Győr párharca számít a legnagyobb eseménynek. A két csapat annak idején az élvonalban is remek meccseket játszott egymással. Zsinórban hat meccset nyert a Tatabánya, s ha ismét győzedelmeskednek, akkor már lőtávolba érnének. Mundi Roland a Mosonmagyaróvári TE játékosa mondta el véleményét a 19. forduló mérkőzéseivel kapcsolatban.

 

 

Szécsi József